Hirtelen, a semmiből: lett egy új könyvem. Ma jelentem be, és ma is jelenik meg. Ez a borítója:
220 oldal. Nyolc rémtörténet. Illusztrált.
Most azonnal le is lehet tölteni akár innen (mobi – Kindle és PDF – tablet formátumban), vagy a Dunwich Market nevű webshopról, méghozzá teljesen ingyen.
Tekintsétek amolyan Halloween-meglepinek. Bővebben…
Mintha elfelejtenénk, hogyan kezdődik.
Egy napilap egyik napról a másikra megszűnik. Egy nyíltan ellenzéki művész fellépését hirtelen lemondják. Az értelmiségiek szavait kiforgatják, nevetségessé teszik. A szomszédban valakinek a keze ökölbe szorul egy kétes újsághír hallatán. “Valaki lelőhetné ezeket,” morog egy ember a buszon; még ismered is, rendes, értelmes ismerősöd. Megjelennek a listák, bizonyos nevekről. Az utcában idegeneket látnak, “talál szólni kellene a rendőröknek”. Persze, nem kell félni.
A hatalom megvéd.
Mintha elfelejtenénk, hogyan kezdődnek a totalitárius társadalmak, hogyan kezdődnek a háborúk. Hogyan kezdődik a szabadság és a demokrácia vége. És a legszomorúbb játszmák nem a politikai csatatéren zajlanak, hanem az egyszerű emberek között, ahogy egymással bánunk, ahogy egymásra gyanakszunk, ahogy egymásra mutogatunk. Mintha elfelejtenénk, hogy mások kárán nem lehet boldogságot építeni.
Az írók emlékeznek csak. Őket ajánlom most, hogy az olvasók is emlékezzenek. Bővebben…
Tegnap Baráth Katalin jóvoltából szembejött velem Lili Loofbourow cikke, a The Male Glance. A terjedelmes esszé azt a kérdést járja körbe, hogy nők műveit kevésbé veszi-e komolyan a kritika, mint a férfiakét, illetve, hogy ha születik is komoly mű, hajlamosak vagyunk-e elnézni mellettük, csak mert nők írták?
Súlyos kérdés, olyasmi, amin egy ideje én is rágódom (nem csak lányos apaként, hogy tudok-e kiegyensúlyozott olvasmányokat ajánlani majd a gyerekemnek, hanem íróként is, hogy tudok-e tényleg kiegyensúlyozottan olvasni és írni, értsd: részrehajlás nélkül). A cikk első felvetése a Doll & Em és a True Detective összevetése, ami furcsa volt, a kérdést annak szegezi, hogy miért kapott az utóbbi parodisztikusan értőbb, analitikusabb fogadtatást, mint az előbbi. Ezt nem tudom megválaszolni, ahogy azt sem, hogy tényleg így van-e, vagy hogy tényleg egyenes arányban áll-e a kritikai fogadtatás a mű értékével, de a felvetés ettől függetlenül érdekes. Bővebben…
Szóval, lassan zárom az évet. Ezt a blogot is, bizonyos értelemben.
Nagyon sok mindent nem fogok többé csinálni, amit eddig csináltam, de mivel nem akarok megrémíteni senkit, inkább mondom, mit fogok csinálni helyette. De előbb egy kis évösszegző. Bővebben…
Elkezdtem nagy lendülettel ezt a blogsorozatot arról, hogyan, mikor, kinek, hányszor, hány decit, stb. ha valaki szeretne publikálni. Bővebben…
Nem lesz konvencionális ez a lista, mert csak azt fogom felsorolni, amivel nekem személyes tapasztalatom van, vagyis ki fog maradni egy csomó minden. Azokat már csak meg tudod keresni.
Amikről meg itt írok, azt őszintén teszem, szóval lehet, hogy az érintettek felkúrják magukat, és az életben ott többé nem publikálok (de ha rámutatnak valamire, ami nem igaz, javítom). Akárhogy is, ez értetek van, kezdő írók, puszi.
Szóval. Hol publikálhatsz novellákat Magyarországon?
Két dolog.
Mindkét helyen megy a szorongás és kérdés, hogy hogyan lehet megjelenni? Hova kell betérdelni, kit kell ismerni, kivel kell sörözni, bele kell-e írni a kísérőlevélbe az egyetemi végzettséget, és a Magyar Irodalomtudományi Doktori™ oklevél fotóját.
Idén még nem írtam blogbejegyzést. Nem mintha ez lenne a fő profilom, ergo nem mintha ez lenne a fő probléma.
Nagyobb gond, hogy tavaly decemberben írtam utoljára hosszabb fikciót (egy kisregényt, amit be is fejeztem), viszont nagyjából február óta nem írtam egy novellát sem, és az elmúlt fél évben rutinosan igyekeztem kihúzni magamat mindenféle irodalmi tevékenységből, azzal a szándékkal, hogy végleg kihátrálok az egészből. Bővebben…
Szóval ülsz a monitor előtt, nézed a rosszabbnál rosszabb híreket, a fejedet ingatod, aztán lejjebb görgetsz a faladon egy sokszázadik mémre, amely szerint 2016 a legrosszabb év. Na ja. Hadd ne mondjam, miért tényleg szar minden. Megy a háború, a politikusok pofátlanabbak mint valaha, egymást utálja boldog-boldogtalan, jön a Trump meg a krampusz, Zack Snydert még nem küldték nyugdíjba, sőt SŐT még a kedvenc sztárjaidat is sorra aratta a kaszás. Szóval bólogatsz, hogy ez az év ez egy termonukleáris szar. Bővebben…
Pontosan három évvel ezelőtt írtam alá a Fiatal Írók Szövetsége kiadói szerződését a Nyolcasok megjelenésével kapcsolatban. Ez volt az első könyvem, és mivel ebben a három évben nem jelent meg második, továbbra is ez a magnum opus az irodalmi karrieremben, ami elég ciki, tekintve, hogy az írással én magam nem álltam le. Bővebben…
