Ugatás

Farkas Balázs: Ugatás

A kötetben található novellák az emberi kapcsolatokról, a bennünk rejlő feszültségről és a menekülésről szólnak, arról, hogy gyakran csak akkor találjuk meg a megfelelő szavakat, amikor már késő.
A kötet az elmúlt öt év folyóiratos közléseiből ad válogatást.

Napkút Webshop | Moly

Napkút, Budapest, 2020
ISBN: 978-963-2638-98-0


Farkas Balázs: Lu purpu

“Szerelem, szenvedély, barátság, szex, buli, rituálé, mélyvízi horror. Szép kis történet. Pergő, izgalmas, jól olvasható, kicsit rejtélyes, nem is nagyon brutális, inkább esendően emberi – ezért szerethető.” – Károlyi Csaba, Élet és Irodalom LXIII./37.

Juhász Ernő illusztrációival

Moly

Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2019

ISBN: 978-963-7043-62-8


Farkas Balázs: Embertest – Nyolc rémtörténet

A korábban különféle folyóiratokban és antológiákban olvasható nyolc rémtörténet most először jelenik meg összegyűjtve, Juhász Ernő illusztrációival.

Moly |További információk | Dunwich Market

Budapest, 2018
ISBN: 978-963-263-661-0

Letölthető: PDF | mobi


ismetles_fbFarkas Balázs: Ismétlés

A Napkút kéziratpályázatának egyik nyertese, novelláskötet. 2008 és 2016 között megjelent írásokból válogat.

“… egészségesen beteges, nagyon huszonegyedik századi próza, amiben nincsen helye az erőltetett irodalmiaskodásnak.”
(Potozky László)

Napkút, Budapest, 2016
ISBN: 978-963-263-661-0

Rendelhető: Lira.huNapkút


nyolcasok_bFarkas Balázs: Nyolcasok

A FISZ kéziratpályázatának egyik nyertese.

“Az utóbbi időszak egyik legígéretesebb pályakezdésének lehetünk tanúi.”
(Cserna-Szabó András)

Facebook | Moly

Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2013
ISBN: 978-963-7043-62-8

 


NOVELLÁK ANTOLÓGIÁKBAN:

Orcz bástyái (Az év magyar science-fiction és fantasynovellái 2021, Gabo, 2021) | Bróda Szálló (Légszomj, Gabo, 2021) | A végtelen (Az év magyar science-fiction és fantasynovellái 2020, Gabo, 2020) | Hitetlen (Aether Atrox, 2019) | A nevetés íze (Az év science-fiction és fantasynovellái 2018, Gabo, 2018) (Lánchídváros (2050, Móra/JAK, 2018) | Grafit (Az atomkatasztrófa gyermekei, Próza Nostra, 2016)| Kánikula (Hévíz Irodalmi Antológia, 2015) | A könyvtárban (Palackposta, Pannon Tükör könyvek, 2014) | Kamrák (Falak mögött a világ, Ad Astra, 2014 | A titkos adalék (Pillantás a Pokolba, KIMTE, 2011) | Rókacsapda (Erato, Delta Vision, 2007)


IDEGEN NYELVEN:

Human Body (Year’s Best Body Horror 2017 Anthology, Gehenna & Hinnom, 2017) | Osiem dni później (Dűlő 2016025 – dwa bratanki, Műút, 2016) | Potwory (Przewodnik po zaminowanym zerenie, 2016) | Heat Wave (Hévíz angol különszám, 2015) | Calabash: A Van Helsing Adventure (NeocoreGames, 2015)


NOVELLÁK FOLYÓIRATOKBAN:

2022: A számnevek helyesírása 3. (Irodalmi Szemle, 2022. 07. 28.)
2021: Tomiék (168 óra, XXXIII./2.) | Az őszről és más tévhitekről (Élet és Irodalom, LXV./20.)
2020: A következmények (Élet és Irodalom LXIV./17.) | Szentély (Hévíz, 2020/4.) | Másolat (PRAE 2020/4.)
2019: Penész (Hévíz, 2019/5-6.)
2018: Macskák és kutyák (Hévíz, 2018/4-5.)
2017: Ravasz (Székelyföld, 2017/4.) | Borravaló (Hévíz 2017/4-5.) | Bolha (Pannon Tükör, 2017/5.)
2016: Hozzatok ragasztót (Pannon Tükör, 2016/6.) | Áttűnés (Black Aether 2016/4.) | Embertest (Black Aether 2016/3.) | Tiszta sor (Pannon Tükör, 2016/2.) | Galóca (Black Aether, 2016/1.)