Blog

1. Ki A párizsi Notre Dame főszereplője?

Tudom, költői kérdés. A regények akár madártávlatból, akár közelről követhetnek több szereplőt, a narratíva megteheti, hogy egyvalakire tapad több száz oldalon keresztül, de azt is, hogy ide-oda ugráljon nézőpontok között. Victor Hugo regénye sokszereplős történet, amely négy évszázaddal megírása előtt játszódik. Értsd: mindenki halott – de ki éli túl a történet keretét, ki ér tragikus véget, ki lép ki a történetből ép bőrrel, netán boldogan? (Spoiler: a kecske.) “A párizsi Notre Dame – 1482” → A teljes bejegyzés megtekintése

Gondolom, feltűnt, hogy sokszor szólalok fel a generatív AI (úgynevezett “mesterséges intelligencia”, azaz parancsszavak alapján, gépi tanulási módszerrel létrehozott képi és szöveges anyagok) használata ellen, anélkül, hogy részletesebben belemennék – és talán emiatt merülnek fel még mindig értetlenkedések, ellenérvek, győzködések.

Oké, menjünk bele, miért gondolom azt, amit gondolok, és ki is mondom a lehető legteljesebben és leghatározottabban ezt a központi gondolatot:

A generatív AI-nak semmi keresnivalója a művészetekben, sem határterületein (sem általánosságban a nyílt interneten, ha szigorú akarnék lenni). Ha te olyan kulturális terméket állítasz elő, ami ezeket a technológiákat használja, legyen szó bármilyen hiánypótló könyvről, vagány játékról, eseményről, ezek marketinganyagairól: egész egyszerűen nem fogok neked pénzt adni.

Szóval, miért gondolom ezt, és mi a válaszom az ellenérvekre? “Mesterséges interferencia” → A teljes bejegyzés megtekintése

Hallöchen! Rég találkoztunk. Három hónapja volt utoljára itt bejegyzés, másfél éve jelent meg utoljára novellám, három éve jelent meg utoljára könyvem. Arra gondoltam, most kell felszámolni a csendet. Most kell csak igazán bátorság azt mondani: nem mentem nyugdíjba. (Kedves paraziták, o-é, ti-áh, bzzi-bzzu, quah.)

Szóval mi kerül a kondérba 2025-ben?

– “Amit 2025 hoz (és visz)” → A teljes bejegyzés megtekintése

I.

Nem tudom legyűrni ezt az érzést, hogy nem imaginárius jelenségről van szó. A pszichológiai olvasatokat is nehezen tudom elfogadni. Ez a dolog azt akarja, hogy higgyek a természetfelettiben.

Minket is lesokkolt a tegnap délután történt incidens – az újságok valamiért vonakodnak balesetnek hívni, pedig szerintem helyénvaló kifejezés.

Tudni kell rólam, hogy nem rajongok a sportért, nem szoktam követni ezeket az eseményeket, nem is értek hozzájuk, szóval előre is elnézést az esetlegesen helytelenül írt kifejezésekért. “Gondolatok a 2024-es nyári olimpiai játékokon történt cselgáncsbalesetről” → A teljes bejegyzés megtekintése

Napok óta nem találom a szavakat.

Úgy alakult, hogy két díjat is elvitt az Átváltozások 1. képregényantológiában megjelent Apró és nagy dolgok: az Alfabéta-díjat és a Futaki-díjat. Ugyanezzel a lendülettel sajnos egyik díjátadóra sem sikerült eljutnom. A beszéd valóban elmaradt. Talán nem kell meglepődni, elvégre egyik személyiségjegyem, hogy nehezen szólalok meg. Késve, lassan, sután. Egy dolgot persze megtehetek. Köszönetet mégiscsak mondhatok. Valahogy így: köszönöm. “Elmaradt beszéd” → A teljes bejegyzés megtekintése

Vannak a Kísértóiak, akiket megfertőzött egy Mikosz nevű isten. Elég csak belélegezni, terjed, mint a lepra. Mit okoz Mikosz jelenléte a szervezetben? Meggyógyítja az embereket mindeféle betegségtől. Azután suttogni kezdi galaxisagyú titkait, amelynek köszönhetően gyors technológiai fejlődés indul meg a környéken. Megszűnnek a párkapcsolatok, az egész egy nagy, szerető közösséggé válik. A legtöbben imádják a dolgot, sőt imádják imádni. És néha, teljesen véletlenszerűen, az érintett emberek közül néhányan csak úgy a semmiből elkezdenek megistenülni, avagy szétolvadni, testhorror-szétplaccsanni, egymásba gabalyodni. Ha engem kérdeztek… pretty fucking good deal. Két kilóval kérek. “Alvilági szövedék” → A teljes bejegyzés megtekintése