Napok óta nem találom a szavakat.
Úgy alakult, hogy két díjat is elvitt az Átváltozások 1. képregényantológiában megjelent Apró és nagy dolgok: az Alfabéta-díjat és a Futaki-díjat. Ugyanezzel a lendülettel sajnos egyik díjátadóra sem sikerült eljutnom. A beszéd valóban elmaradt. Talán nem kell meglepődni, elvégre egyik személyiségjegyem, hogy nehezen szólalok meg. Késve, lassan, sután. Egy dolgot persze megtehetek. Köszönetet mégiscsak mondhatok. Valahogy így: köszönöm.
Első körben hálás vagyok mindenkinek, akik a díjak létrehozásában és odaítélésében közreműködtek, a Magyar Képregény Szövetségnek, a Kilencedik.hu munkatársainak, a Budapest Comic Connak, illetve minden kedves ismerősömnek, aki szavazott a shortlisthez (nem gondoltam, hogy ennyien vagytok). Köszönöm azoknak is, akik segítettek, hogy a képregény elnyerje végső formáját: Kovács Mária tördelőnek és Kleinheincz Csilla szerkesztőnek. Általánosságban a Ciceró Könyvstúdiónak, amiért egyáltalán kiírták a pályázatot. Korbuly Áginak, amiért elvállalta ezt a nem is olyan könnyű feladatot. Azt hiszem, tanáraimnak, és egykori osztálytársaimnak is hálás lehetek. Családom tagjainak türelmükért és inspirációért. És persze mindenkinek, aki olvassa!
Ez a rövid képregény iskolás közegben játszódik, nem véletlenül. Amikor a pályázatot kiírták (és a 6-12 éves célközönséget kijelölték), lányom éppen csak elkezdte az első osztályt. Olyan pályázatot szerettem volna leadni, amelyet egy első osztályos gyerek elakadás nélkül el tud olvasni. Egy nagyon egyszerű történetet arról, hogy a bátorság és a helyünk keresése kifizetődő, akkor is, ha minden idegennek és újnak tűnik.
Már felnőtt vagyok, de még mindig jól jön az emlékeztető. Pont olyan új és félelmetes egy képregényt publikálásra küldeni, mint egy új iskolába belépni a diáknak. Mi itt, ha nem is teljesen tapasztalatlanok, mégiscsak új nevek vagyunk. Nehéz megfogalmazni, milyen érzés ez. Az öröm és szorongás ezer árnyalata.
Jobb, ha inkább úgy tekintek erre az egészre, mint egy zöld lámpára a kereszteződésben. Ezen az úton is tovább lehet menni. Addig is, vissza az üres papírlapokhoz.
Még egyszer köszönöm.
Farkas Balázs honlapja 