Majd jó lesz

Kezd bajom lenni a könyvekkel. Mármint az irodalommal. Régen egy csomót olvastam, most meg nem.

A világ se nagyon bátorít. A héten meghalt Esterházy. Kigyulladt egy könyvesbolt a Rákóczi utcán. Terror. Ilyesmi.

De nem, ennél sokkal régebb óta megy ez a szar. Van bennem valamiféle távolságtartás, vagy még durvább: valami viszolygás. Igen, ez a jó szó. Mint amikor nem csak nem hat a drog, de utálod a drogot is, magadat is, azt is, aki valaha kitalálta.

Nem is tudom.

Néha bemegyek a könyvesboltba, elnézegetem a borítókat, a meredek és kevésbé meredek árakat, néha belelapozok a könyvekbe, elolvasom az első mondatokat, azok még elég árulkodóak, és akkor azért esetenként ott van egy kis lobbanás, mint amikor egy öngyújtót pattintgat egy részeg az esőben, valami kis szikra, de igazából semmi maradandó.

Rendszeresen veszek könyveket. Nem segít. Egy ideje tárgyakat veszek, nem szellemi terméket. Oda, a polcra. Tárgyakat. (Remélem, ez segít eldönteni az iparűzési adó körüli retardált vitát.)

Olvasni olvasok még azért. Megszokásból, rutinból, jófejségből, kötelességből, de már nem szenvedélyből, nem a felfedezés öröméért. Örülök, ha a kezembe akad valami jó, még beszélgetek is róla, ha van kivel, aztán egy hét múlva már nem is emlékszem rá.

Van a táskámban egy kicsi könyv (tényleg csak azért van ott hetek óta, mert kicsi), Rousseau jegyzetei vannak benne. Egy magányos sétáló álmodozásai. Abban az időben írta, amikor neki is tele lett a töke mindennel és mindenkivel. Miközben ezt a témát boncolgatja, azon pörög, hogy miért nem lelkesíti már az írás sem.

Időnként ezt olvasgatom. Rousseau el tud velem erről dumálni.

Arra ösztönöz, hogy én is írjak, mert azért ez az irodalomtól való viszolygás nem egészen normális, és közvetlenül kihat arra, amiként én magamat meghatározom, vagyis: az íróságra. Írni sem tudok, ha már itt tartunk, azzal a lendülettel, azzal a kedvvel, azzal a libidóval.

Nyilván, ha arról írok, hogy nem tudok írni, az már valami, nem?

Atyaég, mindjárt kifolyik az agyam ettől az egésztől.

A dolog valószínűleg onnan ered, hogy valaha úgy gondoltam, hogy a könyvek valamiféle szakrális, megfellebbezhetetlen, megdönthetetlen tudás hordozói, hogy vannak abszolút igazságok, létezik egy könyv, amiből bármikor erőt meríthetek (aki vallásos, az biztos tud ilyet), valamiféle szellemi integritást, bölcsességet.

Hogy van valami kikezdhetetlen kánon, ami felé tartani kell. Hogy vannak az évezredes, évszázados klasszikusok.

És hát ja.

Amikor… egész nyugati filozófiai iskolák omlanak össze a szemem előtt, amikor rádöbbenek, hogy javarészt az ember különlegességéből és Isten létezéséből indulnak ki. Amikor rádöbbenek, hogy egyik-másik klasszikussá kanonizált író az életben nem tudna megírni hitelesen egy olyan karaktert, aki nemi, politikai, etnikai mivoltában más, mint ő.

És hát amikor rádöbbenek, hogy a nagy lázadások, polgárpukkasztások hatástalanok, céltalanok, vagy hogy a technikásan, stilisztikai szigorral, összetett cselekménnyel, pontosan megírt prózák untatnak, meg rájövök, hogy a posztmodern és a költészet a legtöbbször egyszerűen idegesíti a rendkedvelő receptoraimat… Már az is idegesít, amikor egy könyv borítóján egy egyszavas címet három sorba elválasztanak.

Jó ég. Mi a franc.

books

Na, hát így gördül az a görgeteg, és bumm, most már lassan az összes könyv vagy idegesít, vagy untat, vagy irigységgel tölt el, vagy pont leszarom.

Aztán leülök írni, ha már olvasni nem, és akkor vagy megírom, vagy nem, de mindig az van, hogy… minek.

Ja.

Hát erről akartam írni, hogy legalább valamit írjak. Most szar. Majd jó lesz. Ez amolyan mondás nálam. Patópáli filozófia.

Majd jó lesz.

Időnként kimászok ebből, nem akarom depressziónak nevezni, túlzás lenne, olvastam Styron hasonló könyvét meg minden, bennem meg azért megvan az, hogy majd eljön az a könyv, ami szétbassza a fejemet ketté meg vissza, és utána én is majd olyan könyveket írok, ami szétbassza az emberek fejét ketté meg vissza, csak addig kell kihúzni.

Így.

Majd jó lesz.

Addig is, írtam hatszáztizenegy szót.

Ez is valami.

Reklámok

5 thoughts on “Majd jó lesz

  1. Jassó Judit

    Szia Balázs, megkérdezhetem, azóta hogy vagy? 🙂 Remélem, hogy sokkal jobban. Sajnos sokszor én is így érzek, aztán valahogy kikecmergek a gödörből, hogy kicsit tovább menjek és megint beleessek egy másikba. Ez egy ilyen élet. 🙂

  2. Visszajelzés: Megvagyok | Farkas Balázs honlapja

  3. Homonkulusz

    Hali! Az én fejemet a Nyolcasok nemrég szétbaszta, ketté meg vissza (is), de úgy rendesen. Jó volt, tényleg köszi, jöhetne még valami (ja, az Ismétlés meg egy-két TBA-s cucc is megvolt, de valami hosszabb lenne igazán király).
    Hamegmár rászántam magam, hogy ide írok (ilyen ritkán van; nem hogy ide, hanem hogy általában valahova ), elmondom, hogy az új bejegyzéseddel kapcsolatban mi van szerintem.
    Jók a képek.
    (lehetne több is)
    Ami meg ezt a jópofi nihilizmust illeti (mármint a videót), hát az undorító. Ennek a szarnak soha nem lesz vége. Amúgy.
    Egyébként ezt nihilt valami sztoikus cuccal jó keverni (talán), hogy igazából csak olyan dolgokkal foglalkozni, amik a “hatalmunkban vannak”, szóval kb azzal, hogy hatnak ránk a dolgok — és kb ezt megszüntetni, hogy ne hassanak inkább. És akkor minden tök nyugis, és lényegtelen.
    Egyébként meg, fel a fejjel, vagy nem tom, ilyesmik. Majd jó lesz. (nem is)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s