Megérteni egy válság dramaturgiáját

Tegnap több külföldi hírportál tudósított a magyarországi menekültválságról, nem meglepő módon különböző médiumok különböző dolgokat emeltek ki, a BBC például rendőri brutalitásra hivatkozva mutatta be a bicskei eseményeket.

Ennél érdekesebb jelenség, hogyan alakultak az olvasói megjegyzések. Az első kommentelő tudni akarta, hogy a BBC miért ilyen egyoldalúan mutatja be ezt az incidenst, és hogy miért kell a rendőröket rossz megvilágításba helyezni, amikor bizonyos menekültek viselkedése ugyanúgy okot adhat a morgolódásra. Egy másik kommentelő rámutatott, hogy teljesen érthető a menekültek felháborodása is, számára az nem volt világos, hogy a magyar kormány miért nem akarja továbbengedni őket. Egy harmadik kommentelő megpróbálta ezt feloldani azzal a megközelítéssel, hogy érthető a kormány álláspontja is, elvégre a dublini egyezmény szerint a menekülteket abban az országban kell regisztrálni, ahol az Európai Unió határát átlépték. Ezek a megjegyzések természetesen új és új köröket szaladtak, hogy megértsék, mi folyik itt, és miért úgy történnek a dolgok, ahogy történnek.

Ez engem teljesen lesokkolt.

Megpróbálták megérteni.

Napok óta mást sem látok a médiában, mint embereket, akik megpróbálják megmagyarázni, mi folyik itt. Erre véletlenül rátalálok olyanokra, akik megpróbálják megérteni.

Micsoda fordulat. Micsoda katarzis.

Ez egy jó alkalom arra, hogy beszéljek erről a témáról. Nem, nem a menekültválságról (beszoptad, ha azért jöttél), hanem az emberi kommunikációról. A megértésről. Az információáramlás gyógyító hatásáról. Esetleg a dolgok dramaturgiájáról.

Irodalmi szempontból ugyanis a magyarországi menekültválság egy teljesen lenyűgöző konfliktus. Nem egy konfliktus, nyilván, de minden benne van, amiért mondjuk egy jó drámát követünk: érdekek, motivációk ütköznek, és dolgok sülnek el rosszul félrecsúszó kommunikáció, fekete-fehér retorika és tudatlanság miatt. Vannak jó komédiák, amelyeken azért derülünk jókat, mert a szereplők egyike nem tud valami fontosat. Al Bundy vett Peggy Bundynak egy gyönyörű ékszert, de a kutya eltüntette. Peggy Bundy viszont meg van győződve arról, hogy a férje egyszerűen csak inkompetens, mint mindig.

Szimpla félreértés. Jókat nevetünk Al Bundy stresszein.

Csak éppen… a menekültválság nem egy komédia.

A menekültválság dráma, és ilyen szempontból, némi narratológiai érzékenységgel nagyon szépen szétszedhető dramaturgiai komponensekre. Amint ezeket a komponenseket felismerjük, egyszerűen megértjük a szereplőket.

A menekültek háború elöl jönnek, és nem akarnak ebben az országban maradni. Mondhatjuk erre, hogy tetszik ez az álláspont, mondhatjuk azt is, hogy nem tetszik. De értjük. Értjük, akár tetszik, akár nem. A rendőrök törvényeket, parancsokat próbálnak betartatni a vérmérsékletüknek megfelelően. Ismét: vagy tetszik nekünk, vagy nem. Ezt mindenki el tudja magának dönteni. A fő az, hogy értsük.

A francba is. Meg lehet érteni a politikust is, aki ezt a válságot arra használja fel, hogy politikai előnyökhöz jusson. Meg lehet érteni az embercsempészt is, aki ezt a válságot arra használja fel, hogy anyagi előnyhöz jusson. Meg lehet érteni azokat is, aki csapatokba verődve, botokkal felszerelve sétálgatnak a határokon, hogy ők majd megmutatják. Te jó ég. Meg lehet érteni még a gyűlöletkeltés mögött meghúzódó motivációkat is. Nem lehetetlen.

És ha értjük mindezt (még ha zsigerből el is utasítjuk), fel kell ismernünk, hogy ez nem egy fekete-fehér, kétoldalú konfliktus, hanem egy hatalmas dramaturgiai mátrix, aminek se eleje, se vége, itt-ott összefutnak a szálak, amott elbomlanak, hogy újabb csomóba gubancolódjanak emitt.

Ez a válság összetettebb bárminél, ami mostanában történt errefelé. Felfoghatatlanul összetett.

Szóval egy dolog maradt. Csak egyet nem értek még.

Miért kell úgy beszélni róla, mintha egy kibaszott focimeccs lenne?

Mit mondjak, teljesen abszurd dolog egy ilyen helyzetben olyan oldalakhoz verődni, akiknek egy világos álláspontjuk van, amit lehet jó hangosan a másik oldal felé hangoskodni. Mert hülyeség, mert nincs ilyen. Nem kell két perc, hogy előszedjek olyan képet, amin szerencsétlen menekültek és brutális rendőrök láthatóak, és nem kell két perc, hogy előszedjek olyan képet, amin brutális menekültek és szerencsétlen rendőrök láthatóak. Ezeket a képeket simán mindenki felhasználja a saját igazsága igazolására. Pedig nincs két igazság. Nincs négy igazság. Nincs tíz- meg húszmillió igazság se. Az igazságnak itt nincs szerepe.

Két dolognak van csak:
• zsigeri, érzelemből fakadó kommunikációnak
• megértésen alapuló kommunikációnak

Az utóbbira mondtam példát ennek az írásnak a második bekezdésben, most mondanék példát az előbbire is:

“De ez így van!!!”
“De nem, mert nem így van!!!!”
“DUGJA FÖL MAGÁNAK AZ EGYETEMI VÉGZETTSÉGÉT! BASSZÁK MEG MINDKETTEN!!!”
“Jézusom, mennyi a hülye itt.”
“EZ A CIKK AZ IGAZSÁG!!! CSAK A CÍMÉT OLVASTAM, MERT EGYETÉRTEK VELE, DE OSZD MEG !!!! LÁJK!!!!”

Miért az ilyesmiből van nálunk több? Nyilván az érintettség felcseszi az embert. De ilyen egyszerű ez?

Szemléltetném, hiszen hatalmas hagyománya van az érzelmi alapú, megértést még csak hírből sem ismerő kommunikációnak. Nem csak negatív értelemben, tegyük hozzá.

A legszemléletesebb talán az olyan szerzők sikere, mint Coelho, akik úgy simítanak el egy mondatot, hogy olyan legyen, amilyet hallani akarunk. Aki megmondja a frankót, amire csak bávatag tekintettel bólogatni lehessen. Egyszerű igazságokra vágyunk, amiket valaki más mond meg helyettünk. Olyan igazságokra vágyunk, amelyek összeegyeztethetőek azzal, amit már eleve gondolunk.

Így működik ma a média is. Így működik ma a politika is. Olyan igazságokat, álláspontokat kommunikálnak, amelyek egyszerűek, világosak, egyenesek. Betalálnak, mert érzelemből szólnak. Könnyű útjuk van. Egyszerű. Lehet, hogy nem mindenkinek fekszik, amit tolnak, de akiknek igen, azokkal nincs nehéz dolguk. Céloz, lő, bamm. Bent van. Nem kell a befogadásért megdolgozni.

Vannak, akik az ilyen kommunikáció mögé beállnak, és ismételgetik ezeket a világos, egyenes igazságokat. Hasonlóan gondolkozók csoportjai alakulnak ki, tovább ismételgetik, többet bólogatnak. Ez a világ rendje.

A menekültválságnál meg annyira vicces volt látni, hogy ez itt teljesen nem működik. Az egész szétesett, mert mindenki zsigerből (félelemből, dühből) ítélni, okolni kezdett, egymásra kiabálva, még akkor is, ha addig a megtámadott kommunikátor gondolati világa addig teljesen összeegyeztethető volt a támadó addigi világnézetével.

Rettenetesen ritka, hogy valaki megpróbálja megérteni a dolgokat. A másikat. Azt mondani, hogy “nem értek egyet, de esetleg magyarázd meg miért gondolod így?”. Azt mondani, hogy “nem tudom a választ” (ettől mintha beteges fóbiája lenne mindenkinek). Vagy az ebből következő mondatot: “nem tudom a választ… de utánanézek”.

Mert ez már nehéz. Ez bonyolult. Ezt nem lehet egymásra ugatni.

Így hát… kevesen próbálkoznak vele. Az ember csak kiválaszt egy világos, egyenes igazságot, amit vagy félelemből talált ki, vagy egy megértési folyamat első lépcsőjén talált, és kitart mellette.

Tudjátok… a legtöbb válságnak ez az oka.

Kérdezték már egyébként, hogy mi a véleményem a menekültválságról, és akkor is csak a vállamat vonogattam, most is azt teszem. Nem tudok véleményt mondani, nem az én dolgom, én mindig is a megfigyelő szerepét akartam magamnak, aki dekonstruál és rekonstruál, mondjuk így. Engem ez az egész, tudjátok, nem izgat politikai vagy érzelmi szinten.

Az emberek véleménye érdekel, őszintén érdekel, de ha az egész nem értő kommunikációból indul, akkor az egésznek semmi értelme. Káosz lesz. Hangzavar.

Megérteni egy válságot, annak minden elemét, megérteni egy válság dramaturgiáját egy jó lépés afelé, hogy jobb társadalmat építsünk. Ilyen egyszerű. Nem az, de mégis. A megértésnek most már (most még) nincsenek akadályai. Az információt nem zárják szögesdrót mögé.

Beszélnek itt európai értékekről, azok veszélyeztetettségéről, azok védelméről, azok fontosságáról, a kereszténységről, a mit tudom én, miről, miket kevernek még ide, de őszintén? Egy európai érték tényleg van. Amit kevesen ismernek el.

Mint európai állampolgárnak, jogunk van tájékozódni, és lehetőségünk van tájékozódni. Mindenhonnan, több forrásból.

És nem európai, hanem szimplán emberi jogunk és lehetőségünk van egymással értően és nem négy felkiáltójellel kommunikálni.

Hiszen amíg az ember leír négy felkiáltójelet, vagy amíg az ember a tévé előtt üvölt, azt az energiát miért ne fektethetné az összetettebb probléma megértésére, vagy a megoldások mérlegelésére?

!!!!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s