Egy kortárs

Végül aztán úgy döntöttem, mégis elmegyek egy olyan felolvasóestre, amely a magas kultúrát tolja, tolja előre a képembe, de legalább közel volt, Szombathelyen, nem mellesleg sztereóban, két nyelven, de többnyire németül, és a nagy név, a vendég, aki felolvasott, nem más, mint aki hosszú mondatokból összeszőtt regényével kétbilliárd országban egyszerre-hirtelen eszméletlenül híres és olvasott lett: Dragomán György.

Éppen aktuális volt, mert A fehér királyt olvasom, igaz, csak a felénél járok. Hogy Dragomán egyike lenne a legjelentősebb új magyar szerzőknek? Meglehet, elvégre nem olvashatatlan, ami errefelé már nagy szó. Kis túlzással. Maga a felolvasóest szinte végig németül volt, szerencsére értettem, és bár nem volt egy stand-up comedy, el lehetett viselni a két hosszú fejezet felolvasását azon a (szerintem) elviselhetetlen nyelven. Nem pont ide tartozik, de már sokadik felolvasóest után rájöttem, hogy nem bírom az ilyesmit. Erről majd később talán írok egy-két sort.

A kortárs magyar irodalommal lassanként sikerül megismerkedni, de megbarátkozni még nem annyira, Dragomán szerencsére egyike azoknak, akikben még reménykedhetek. Jövőbeli műveire tett suta német kérdésemre adott válaszából kiderült, hogy azért nem egy “one hit wonder” szeretne lenni, így várom, mit hoz a jövő.

A pogácsa meg a bor király volt.

Advertisements

2 thoughts on “Egy kortárs

  1. fbdbh Szerző

    Elkezdtem körülnézni Darvasi, Grecsó és Krasznahorkai szintjén is, bár nem győztek meg (igaz, Darvasitól valami kezdetleges novelláskötetet olvastam). Kipróbálom még.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s