Jó, nyilvánvaló, hogy teljesen szétesik körülöttem a világegyetem, és ez azért van, mert egyszerre annyi minden kezd érdekelni, és annyi mindent szeretnék csinálni, hogy azt a szarka farka bánja. Csak erre a két hónapra a sulis teendőim mellé felhalmoztam annyi abnormálisan különféle tennivalót, hogy valószínűleg a legjobb lenne valamiféle egyszerű buddhista pálfordulattal-huszárvágással az egészet hagyni a retekbe, de akkor meg azért érezném rosszul magam. Ilyenkor szoktak az emberek egy határidőnaplóhoz és az ötöslottóhoz fohászkodni.

Eszembe jut Michael Ende regénye, a Momo. Hová lett az elveszett idő, kérdezem, miközben pontosan tudom, hogy most is azt herdálom el. Na, megyek intézkedni és rendszerezni a dolgaimat, mert ez így nem állapot.